Selmecbánya

Selmecbánya (ma Banska Stiavnica, Szlovákia, német neve Schemnitz) a műszaki haladás fellegvára volt. Olyan történelmi jelentőségű és nemzetközi hatású eseményeknek volt a színhelye, mint a világ első nemzetközi tudományos konferenciája, az első nemzetközi tudományos szakegyesület (Societat der Bergbau-Kunde) megalapítása, az első műszaki felsőoktatási tanintézet megalapítása. Innen vált ismertté számos műszaki újdonság, és itt tanultak műszaki nagyjaink közül jó néhányan.

A város történetérnek néhány fontos eseménye (többségük a bányászathoz és kohászathoz kapcsolódik):

A hagyomány szerint már a régi rómaiak is bányásztak itt, és Szent István első magyar király is selmeci ezüstből verette dénárjait. Az első írásos emlék 1217-ből való: neve ekkor Bánya - latinul Argentifodina -, ehhez tapad később a Selmec patak neve.

II. András (1205–1235) Tirolból és Türingiából telepített ide bányamunkásokat. Ezért az Aranybulla kiadásakor (1222) a német nyelv uralkodott a városban.

A tatárjáráskor feldúlták a várost és bányáit. IV. Béla királyi kiváltságokat adományozott. A város lakói magán- és jogviszonyaik szerint két osztályt alkottak, voltak polgárok (cívisek) és vendégek (hospesek), akik a polgári jogokat teljes mértékben gyakorolhatták. A város körüli vidéken laktak a szlávok leszármazottai (rusticus – azaz földmuvesek) és a „valachok”, vagyis a juhászok. Közülük kerültek ki a bányamunkások is. 1425-ben Zsigmond király vámmentességet adományozott a városnak.
A híres XIII. századi Selmeci Jogkönyv a város helyi jogszokásait (örökösödés, pénzügyek, büntetőügyek) tartalmazza. A település előkelő jogállását, szabad királyi város voltát tükrözi a város címere a várfallal, toronnyal, bányászkalapáccsal és a mindezt két oldalról közrefogó gyíkokkal (a bányászbabonák szerint a kincsek őrzőivel).

A bányászképzésrol szóló elso adatok 1605-bol származnak. A bányahivatalnokokat, az „expektantusokat” a bányahivatalokban képezték. 1735. július 12-én a bécsi udvari kamara rendeletével megalakult a selmecbányai bányásziskola (Bergschule), elsőként Európában.
Az ezüst- és aranybányászat ebben az idoben élte fénykorát. 1740-ben több mint 680 kg arany és 26 000 kg ezüst volt itt az évi termelés, hatszor annyi, mint Erdélyben.

1780-ban már 24000 ember lakta a bányavárost, Pozsony és Debrecen után lélekszámban Magyarország harmadik legnagyobb városa volt. 1786-ban II. Józseftol megkapta az országos vásárok rendezésének jogát.

1993. december 11.-én az UNESCO a történelmi Selmecbányát technikai emlékeivel együtt a világörökség részévé nyilvánította.