Az Akadémia története

1735. június 22.-én III. Károly király egy bányatisztképző iskola (Berg-Schola) működését szabályozó iratot küld a császári biztos részére Selmecbányára. E szerint 8 expektáns képzésével bízza meg Mikoviny Sámuelt. A tanulmányi idő két év volt: ezalatt bányajogot, bányaművelést, bányamérést, ércelőkészítést és kémlészetet kohászatot tanultak.

1762-ben Peithner javasolja a császári kamarának, hogy egy már létező egyetemen (legjobb lenne Prágában) elméleti bányászatot és kohászatot oktatassanak. Mária Terézia döntése értelmében a tanintézetet Selmecbányán kell létrehozni. Az indokok közt szerepel, hogy itt megvannak a gyakorlati képzéshez szükséges feltételek, és hogy Prágában "túlontúl sok lehetőség nyílna mindenféle szórakozásra".
Az 1762. október 22.-i rendelkezés értelmében gyakorlati oktatásban csak az részesülhetett, aki vizsgán bizonyította, hogy birtokában van a szükséges elméleti ismereteknek.
1763. június 13.-án kap kinevezést Nikolaus Jacquin mint a "mineralógia valamint a kémia professzora". Előadásait a laboratórium berendezése valamint az ásvány és kőzettár kialakítása után 1764. szeptember 1.-én kezdi meg.
1765. augusztus 13.-án Nicolaus Poda-t Grácból az uralkodó a második tanszék (matematika- mechanika-gépészet) professzorának rendeli.
1770. április 3.-án az Akadémiának (Academia Montanistica vagy Bergwesens Academie, Bergakademie) nevezett intézményt 3 évfolyamossá szervezik át. A metallurgia és kémia professzora Giovanni Scopoli, később a harmadik professzor (bányászat) Delius Christof Traugott. Az itt tanuló praktikánsoknak negyedévente kell vizsgázniuk. A professzoroknak előírás volt a tankönyvek megírása is. Delius utóda J. T. Peithner (1772-1777).

Amikor Fourcroy, korának híres kémikusa előterjesztést tesz 1794-ben a francia Nemzetgyűlésnek egy "műszaki egyetem" (a későbbi École Plytechnique) létrehozására, akkor a selmeci Akadémia gyakorlati oktatási módszerét javasolja mintának.

1795. Az akadémiát hivatalosan is nyilvános tanintézetté nyilvánítják.

1839-ben létrejön az ábrázoló geomeria és építészet, 1840-ben az ásványtan-földtan-őslénytan tanszék. 1846-ban az Akadémia tanszékévé válik az 1808-ban létesített erdészeti tanintézet. A hat tanszéket magába foglaló intézmény neve: Bányászati és Erdészeti Akadémia (Berg- und Forstakademie). A képzés ideje négy év, bányászati (kohászati) vagy erdészeti képesítést ad.

1848-ban a magyar hallgatók többsége a forradalom és szabadságharc mellé áll. Az akadémiát a magyar kormány alá rendelték. A magyar nyelvű oktatás tervezett bevezetése miatt az ausztriai és cseh-morvaországi hallgatók többsége elhagyta Selmecet. Részükre jött létre a csehországi Pribramban és az ausztriai Leobenben hasonló iskola. Az oktatás 1850-ig szünetelt.

1867-ben a kiegyezés után a Bányászati és Erdészeti Akadémia magyar állami intézménnyé válik.
1868 és 1872 között a bányászati és kohászati oktatásban áttérnek a magyar nyelv használatára. Mivel eddig az oktatás német nyelven folyt, ez együtt járt a magyar műszaki nyelv megteremtésével is. Az erdészet oktatása 1866-tól volt magyar nyelvű.
1872-ben a bányászati képzés négy szakirányra válik: bányászat, fémkohászat, vaskohászat és gépészet-építészet. Ezzel együtt a képzési idő három évre rövidül.
1873-ban függetlenül a kamaragrófi hivataltól, élére az akadémiai tanács által választott igazgató kerül: Pöschl Ede ábrázoló geometria professzor.

1876-tól bevezetik az államvizsgákat (eddig a végzettek abszolutóriummal távoztak az Akadémiáról). Az okleveleken a végzettség megjelölései: okl. bányász, okl. fémkohász, okl. vaskohász, gépész-építész mérnök, 1895-től okl. bányamérnök, okl. fémkohórnérnök,
okl. vaskohómérnök.
1892-ben az 1887 óta létező Bányászati és Kohászati Irodalompártoló Egyesületből átalakul az Országos Magyar Bányászati és Egyesület (OMBKE). A vezetői a professzorok közül kerültek ki.
1904. Újabb átalakítás zajlik az Akadémián: új eve Bányászati és Erdészeti Főiskola. Négy szak marad: bányamérnöki, vaskohómérnöki, fémkohómérnöki és erdőmérnöki. A főiskola élén, a főiskolai tanács által választott rektor áll. Az első rektor Fodor László, az ábrázoló geometriai professzora. . A tanulmányi idő négy évre, a tanszékek száma tizenhatról húszemelkedik. Megnő a természettudományi tárgak súlya: óraszámuk közel kétszeresére nő. A hallgatóknak tandíjat nem kell fizetniük. 1913-ban 580 hallgató tanult a főiskolán.
1914-ben a háború kitörése miatt a hallgatói létszám száz alá esett és az otatók jelentős része is behívót kapott.

1918. december 6-án a pénzügyminisztérium elrendeli a főiskola áttelepítését Selmecbányáról.
1919. február 20-án Sopront jelölik ki a főiskola helyszinének, az oktatás április 28-án kezdődik meg öt hónapos kényszerszünet után.
1922-ben Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskolára változik a név. Bányamérnöki, kohómérnöki és erdőmérnöki osztályban folyik a képzés. 1931-ben a főiskola habilitációs jogot kap.
1934-ben az országos oktatási reform keretében a főiskola a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kara lesz. A tanulmányi idő 9 szemeszter lesz, a vas- és fémkohómérnöki képzést összevonják.
1949. augusztus 19.-én törvény mondja ki a Nehézipari Műszaki Egyetem megalakulását. Székhelye a nehézipar tervezett közponja, Miskolc, lett. A bánya- és kohómérnöki kar mellett gépészmérnöki kar is alakult. Az első évfolyamok már Miskolcon indulnak 1949. szeptember 18.-án 500 hallgatóval, a felsőbb évfolyamok Sopronban fejezik be az egyetemet.
1950. Az NME új karral bővül Sopronban: földmérőmérnöki karral. Az Erdőmérnöki Osztály az Agrártudományi Egyetem Erdómérnöki Karává válik.
1952-ban a kohász tanszékek teljes egészében Miskolcra költöztek.
1959-ben a Bányamérnöki Kar is átköltözött.
1962. Megalakul az Erdészeti és Faipari Egyetem Sopronban Erdőmérnöki és Faipari mérnöki karral.

1969-ben a dunaújvárosi Felsőfokú Kohóipari Technikunból megalakul az egyetem Kohó-és Fémipari Főiskolai Kara,
1970-ben a kazincbarcikai technikunból a Vegyipari Automatizálási Főiskolai Kar. Ezzel már 33 egyetemi, és 15 főiskolai tanszék működik.
1980-ban kezdődött egy új korszak, ettől kezdve az alma materben nem csak müszaki szakembereket képeznek:

1980. július 4.-én megalapítják az NME a jogi intézetét, a későbbi (1983) negyedik kart.
1987-ben pedig a közgazdasági intézetben is megindult az oktatás (1990-től Gazdaságtudományi Kar).

1990-ben az egyetem elnevezése Miskolci Egyetemre változik.
1992-ben megalakul a bölcsészeti intézet (1997-től Bölcsészettudományi Kar).
1997-ben zeneművészeti, 1998-ban egészségügyi intézettel bővült az egyetem.
1998 szeptemberében a ME-nek mintegy 850 oktatója és 15 ezer (közel 10 ezer nappali) hallgatója van. A tanszékek száma eléri a 100-at.