Középiskoláit Szarvason végezte, majd Budapesten a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen 1893-ban szerzett természrajz-földrajz-szakos középiskolai tanári oklevelet. 1893-ban Lóczy Lajos professzor tanársegédje lett, majd Budapesten, ill. Selmecbányán gimnáziumi tanárként működött.
1903-ban Selmecbányán az ottani Bányamérnöki- és Erdőmérnöki Főiskola Geológiai Tanszékének adjunktusává nevezték ki; ugyanott 1912-ben a föld- és ásványtan professzora lett. 1920-ban működését Sopronban folytatta, mint a földtan-telepismereti tanszék tanára. Műegyetemi tanárként 1941-ben ment nyugdíjba és fejezte be áldásos működését.
Részt vett a Balaton környékének tanulmányozásában, az Erdélyi medence és a Kárpátaljai szénhidrogénkutatás földtani felvételeiben. Az 1919 utáni szénkutatás megindítása is az ő érdeme, valamint több szénlelőhely föltárásának megkezdése, de bauxit kutatásai nagyban segítették hazai bauxitbányászatunkat.
A Magyar Tudományos Akadémia 1920-ban levelező, majd 1943-ban rendes tagjává választotta. A Magyarhoni Földtani Társulat 1942-ben tiszteletbeli tagjává, 1945-ben pedig elnökévé választotta. Négy évtizeden át folytatott odaadó egyetemi oktatásával bányamémökök generációit képezte ki.