Sóltz Vilmos
(Scholz, Scholcz, Scholtz, Solcz)
(Svedlér (Szepes) 1833. dec. 8. Budapest 1901. okt. 12.)

1854 - 58 között tanult Selmecen bányászatot-kohászatot. 1858-59-ben a fejérpataki (Máramaros) kincstári vasgyárban gyakornok. 1859-60-ban a pénzügyminisztérium által Pribramban szervezett gépészeti-mechanikai tanfolyamon tanult. 1861-től ismét a máramarosi bányászat-kohászatnál dolgozott: 1861-63-ben Fejérpatakon gyakornok, majd ellenőr; 1864- 67-ben Kabolapojánán ideiglenes kohómester; 1867-69-ban Fejérpatakon a kohászat vezetője. 1869-71-ben a turjaremetei (Ung. m.) vasgyárban felügyelő. Ezután rövid ideig a diósgyőri, majd a besztercei vasgyárban dolgozik mérnök-ként. 1873-81 között a tiszolci vasgyár vezetője (kohófelügyelő). 1881-1901 között a vaskohászat-vasgyártás tanszék tanára és vezetője. 1901-ben nyugdíjba vonult. 1892-96 között az akadémiát vezeti igazgatóhelyettesi megbízással. 1891-92-ben a Bányászati és Kohászati Irodalompártoló Egyesület elnöke, majd a megalakuló OMBKE ügyvezető alelnöke (1892-1901).
Számos hasznosítható találmányt dolgozott ki (folytonosan működő vízgázfejlesztő készülék, a Sóltz-féle acélpest, a Sóltz-féle adagoló és gázfogó készülék nagyolvasztóknál). Szakirodalmi működése jelentős. Igazgatása alatt az akadémiai oktatás és szervezet jelentősen korszerűsödött. Az OMBKE megszervezésében Sóltz Vilmos alapvető érdemeket szerzett. Tiszteletére az OMBKE 1969-ben Sóltz Vilmos emlékérmet alapított. Szerkesztette a Bányászati és Kohászati Irodalompártoló Egyesület Évkönyvét 1891-ben.