Schenek István
(Esztergom, 1830. júl. 3. – Bp., 1909. júl. 26.)

Tanulmányait gyógyszerészgyakornokként kezdte, majd a bécsi egyetemen folytatta, ahol 1856-ban doktori oklevelet szerzett. Az egyetemen volt tanársegéd, majd 1859-től a kassai főreáliskolában, 1867-tôl pedig a keszthelyi Országos Gazdasági Felsőintézetben tanított kémiát. Amikor Selmecbányán a Bányászati és Erdészet Akadémián a kémia tanítását elválasztották a kohászattól, a vegytan tanszék tanára és vezetője lett, és nyugdíjba vonulásáig az is maradt (1870-1892). 1891-ben magyar nemességet nyert.

A világító gáz hiányának pótlására egy petróleum-gáz fejlesztő készüléket talált fel, mely az 1873-ban a bécsi világkiállításon kitüntetésben részesült. Ezt a gázgenerátort külföldön is használták. Többször járt külföldön, a borászat-kémiai intézeteket, a kohászi melléktermékek értékesítését is tanulmányozta.

Schenek István nevét az a nagy teljesítményu akkumulátor tette híressé, melyet a selmeci akadémia géptan tanárával, Farbaky Istvánnal talált fel. Olyan ólomakkumulátort dolgoztak ki, amely tartósan üzemelt. Az elektromos akkumulátorokról címu tanulmányukat (Bányászati és Kohászati Lapok, 1885. évf.) a Magyar Tudományos Akadémia Marczibányi-díjjal jutalmazta. Az általuk tökéletesített telepek több éven át működtek, pl. a selmeci akadémia helyiségeiben, a bányaigazgatóság épületében akkumulátorról táplálták villanyvilágítást hosszú éveken át, üzemzavar nélkül. 1885-ben a bécsi operaház nemzetközi pályázatán is a Schenek-Farbaky-féle akkumulátorok győztek. Az eredmények a két feltaláló kutatómunkáját és műszaki tudását dicsérték. Schenek István kémikust a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai és Természettudományok Osztálya 1889-ben levelező tagjának választotta. Schenek 1890. március 17-én olvasta fel székfoglalóját Kísérleti adatok az akkumulátorok muködéséhez címmel. Számos cikke is megjelent a korabeli szakfolyóiratokban.