Geleji Sándor
(Nagykikinda, 1898. máj. 17. – Bp., 1967. nov. 3.)

Kohómérnök, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1950, r. 1954), Kossuth-díjas (1951, 1955).

Még gyermekként, 15 éves korában, egy újfajta biztonsági áramkapcsolót készített, és ennek leírását elküldte Edisonnak, aki dicsérőlég válaszolt a levélre.
A soproni Állami Főreáliskolában érettségizett. Egyetemi tanulmányait Budapesten a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen gépészmérnöki karán kezdte meg. Családja nehéz anyagi körülményei miatt kénytelen volt egyetemi tanulmányait megszakítani, és munkát vállalni. 1922-ben Fehér Dániel, a soproni Bányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola professzora segítette, hogy tanulmányait folytathassa. Kitűnő minősítésű vaskohómérnöki oklevelét 1926-ban szerezte. Mint fiatal kohómérnök a Magyar Rézhengerművekben kapott állást. A Bányászati és Kohászati Lapok 1928-ban közli első tanulmányát: A hengerlésnél elméletileg fellépő erők és az elméleti munka címmel. 1931-ben már a Stahl und Eisen is közli a hengerlés elméleti és gyakorlati munkaszükségletének meghatározásával foglalkozó tanulmányát. 1934. június 14-én summa cum laude minősítéssel megszerezte a kohászati tudományok doktora címet. Doktori értekezése a hengerlés erőszükségletének kiszámításával foglalkozott.
1935-ben mint üzemmérnök a csepeli Fémművébe lép be. 1939-ben főmérnökké nevezik ki. A József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán 1939-ben egyetemi magántanárrá habilitálják. Ettől kezdve rendszeresen tart Sopronban magántanári előadásokat a hengerművek tervezésének témakörében. Itt tervezte és építette 1940-42-ben Deniflée Sándorral az első hazai alumínium hengerművet és sajtolóművet, melyben elsősorban a repülőgépgyártás anyagait állították elő. A 1945 után a Fémmű műszaki igazgatójának nevezik ki.
1946-ban a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kara Kohógéptani tanszékére egyetemi nyilvános rendes tanárrá nevezik ki.
1949-ben jelenik meg szerkesztésében az Alumínium Kézikönyv, amely az alumíniumipar teljes vertikumát átfogta. 1950-ben jelenik meg Kohógéptan című egyetemi tankönyve, amely nemzetközi viszonylatban is legelső volt a kovácsoló, sajtoló, hengerlő és húzó üzemek gépi berendezései leírásának.
A Magyar Tudományos Akadémia 1950-ben levelező tagjává választotta. 1951-ben a Kossuth-díjat kap. 1954-ben akadémiai rendes tag lett. 1955-ben másodszor tüntetik ki Kossuth-díjjal.
Szakmai tevékenysége során 21 könyve, 126 cikke és dolgozata jelent meg, ezek közül 63 idegen nyelven.
Kidolgozta az első olyan eljárást, amellyel a hengerléskor ébredő erők és teljesítményszükségletek kellő pontossággal kiszámíthatók. Kidolgozta a csőhengerlés elméletét, a hűtőpadok méretezésének alapelveit. Szabadalmazott forgódobos rézfinomító kemencéjét Franciaországban, Angliában és Finnországban is elkészítették. 1965-ben a freibergi Bergakademie doktorává, 1966-ban a Lengyel Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává fogadta.